"...hogy reményetek mindvégig tökéletesedjék"
(Zsid.6,11.)

 

                         

MENÜ

2024.04.15.

A Nagy Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola ifjú matekosai idén is megmérették magukat a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen. A nagy népszerűségnek örvendő versenyre idén 51 986 tehetség nevezett az egész Kárpát-medencéből. A vármegyei eredményhirdetésen 2 aranyéremnek is örülhettünk: Gergely Dénes a harmadikosok, Verdes Mihály Sándor a negyedikesek közül bizonyult Hajdú-Bihar legjobbjának. A háromnapos döntőre Kecskeméten került sor, ahol mindkét diákunkra büszkék lehettünk.  Nagy örömünkre Verdes Mihály Sándor maga mögé utasított minden negyedikest és a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Misi élménybeszámolója:

 „Két óra vonatozás után Debrecenből a vármegyei csapattal megérkeztünk a kecskeméti vasútállomásra, ahonnan buszok vittek minket a szálláshelyre. Az utazás kellemesen telt, több új barátot szereztem. Ugyan volt egy kis kavarodás a szobánkkal a szálláshelyen, végül sikerült berendezkednünk. Másnap a svédasztalos reggeli után elindultunk a verseny helyszínére. A 25 feladatból álló feladatsor megírása, majd közös megoldása és megbeszélése következett. Aztán a Planetáriumba is ellátogattunk, ahol egy nagyszerű vetítés várt minket. A finom ebéd után a főtéren beváltottuk a kétgombócos fagyi jegyet, mely minden versenyzőnek járt. Ezt követően még sok program közül lehetett választani: Mini Kecske Kupa, városismereti vetélkedő, múzeumlátogatás, arborétum és szabadidőpark is. Vacsora befejeztével pedig kézműveskedés (agyagozás, origami, gyöngyfűzés) és remek logikai, matematikai, társasjátékok vártak minket a Neumann János Egyetemen késő estig. Másnap az eredményhirdetésen mindannyian nagyon izgatottak voltunk. Első lettem! Nagyon örültem neki, hogy aranyéremmel a nyakamban térhetek haza.”

Fotó: Bogdándi Ferenc

 

2024.03.25.

A Katolikus Iskolák Dugonics András Matematikaversenyének 2. fordulójába iskolánkból 26 tanuló jutott be. Két diákunk olyan remekül szerepelt, hogy (a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből egyedüliként) meghívást kaptak Piliscsabára, az országos döntőre. A végső megmérettetés is igen szépen sikerült, Sebestyén Patrik (4.a) az országos 6. helyen végzett, míg Verdes Mihály Sándor (4.b) megnyerte a versenyt!

Szívből gratulálunk!

 

2024.03.25.

Idén először próbálhattuk ki, milyen egy online helyesírási verseny. A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulójára huszonnyolc felsős tanuló nevezett be. Mindössze 45 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy megoldják a több mint húsz helyesírási feladatot. Nagy szerepe volt a pontos feladatértelmezésnek, a gyors döntésnek és a technikai tudásnak is. Kiderült, hogy kik az iskola legjobb helyesírói, hiszen ők továbbjutottak a megyei fordulóba:

Gacsó Sándor 5.a

Bocz Nóra 6.a

Kranyik Gergő  Kristóf 6.b

Koszta Nóra 7.a

Felkészítő tanáraik: Benczéné Mátyási Katalin és Boczné Orosz Nóra tanárnők.

Szeretettel gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk!

 

2024.03.21.

„A nyelv egy szépen szóló muzsika”
 
Az idei tanévben 30. alkalommal rendezte meg a Debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola helyesírási és nyelvhelyességi versenyét 5-8. évfolyamos tanulók számára.
A versenyzők egy nyelvhelyességi tesztet és egy tollbamondást kaptak feladatként.
Az iskolánkat képviselte: Gacsó Sándor 5.a, Rácz Mirabella 5.b, Bocz Nóra 6.a, Fehérvári Gergő 6.a, Kranyik Gergő 6.b
Közülük dobogós helyezést értek el alábbi tanulók:
I. helyezett: Fehérvári Gergő 6.a
II. helyezett: Bocz Nóra 6.a
Felkészítő pedagógus: Benczéné Mátyási Katalin
Minden résztvevőnek gratulálunk!
 

2024.03.14.

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által szervezett Megyei Matematikaverseny döntőjében is szépen szerepeltek tanítványaink.

Hajdú-Bihar vármegyében a harmadikosok közül a 8. legjobb eredményt érte el Gergely Dénes, a hatodikosok közül a 12. legjobb Bocz Nóra, a 13.  Lukács Dániel Demeter lett.

A negyedikesek közül Sebestyén Patrik a 7. legjobb eredménynek örülhetett, míg Verdes Mihály Sándor megnyerte a versenyt!

Gratulálunk a szép sikerekhez!

 

2024.03.06.

2024.március 6-án, Derecskén került megrendezésre a Zrínyi Ilona matematika verseny vármegyei eredményhirdetése. Az eseményre iskolánkból három tanuló kapott meghívást. Nagy örömünkre gyerekeink kimagasló eredményt értek el. A harmadik és a negyedik osztályosok között Gergely Dénes 3.a és Verdes Mihály 4.b 1. helyezést ért el. Az ötödikesek között Fábián Gergely 14. lett.

Dénes és Misi fogja képviselni iskolánkat a kecskeméti országos döntőben!

Az eredményekhez gratulálunk!

 

2024.03.06.

Körzeti Kézilabda Diákolimpia 1.hely

Megyei Kézilabda Diákolimpia 2.hely

Gratulálok a csapatnak és edzőjüknek az elért eredményhez.

Köszönjük a szülők szurkolását, fantasztikus, hogy mindig számíthatnak rátok a fiúk!

2024.02.22.

Matekos sikereink

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2. fordulójában általános iskolánkat 18 tanuló képviselte. Kiemelten ügyesen szerepelt és a megyei eredményhirdetésre meghívót kapott Fábián Gergely (5.a), Verdes Mihály Sándor (4.b) és Gergely Dénes (3.a) osztályos tanuló. Utóbbi diákunk felkészítő tanára, Oscsenda Tamás tanár úr is a díjazottak között van. Szívből gratulálunk!

A Dugonics András Matematikaverseny 2. fordulójába is szép számmal kerültek be tanítványaink. Mind a 26 tanuló igyekezett a legjobban felkészülni a megmérettetésre, s így igen szép eredmények születtek. Két negyedikes tanulónk, Verdes Mihály Sándor és Sebestyén Patrik az országos legjobb 10 közé, a döntőbe jutott!

Hajrá Piliscsabán!

 

2024.02.21.

„Nekem szülőhazám…”

A Mészáros Károly Városi Könyvtár tragikus sorsú költőnkre, Radnóti Miklósra (1909-1944) emlékezve rendezett versmondó versenyt. Témaként a haza, hazafiság és hazaszeretet volt megjelölve. Iskolánkat tizenkét felső tagozatos diák képviselte, akiknek versválasztására, szövegtudására és előadására méltán büszkék lehetünk.

Az 5-6. évfolyamon Szabó Zalán 6.a osztályos tanulónk I. helyezést ért el magabiztos versmondásával.

A felsőbb évfolyamosok közül magasan kiemelkedett Kranyik Lizett  8.a osztályos diákunk, aki szintén I. helyezett lett, Kompár Dóra  a 7. b osztályból pedig a III. helyezést nyerte el.

Köszönjük diákjaink szereplését! Gratulálunk a helyezetteknek és az őket felkészítő magyartanároknak!

 

2024.02.03.

FLL regionális selejtező Nyíregyházán

FIRST a világ egyik legnagyobb robotikai közössége, amely iskolán belüli és iskola utáni csapatalapú foglalkozások keretében igyekszik felkészíteni a 4-18 éves gyermekeket a következő évtizedek kihívásaira.

A mai versenyen 9 város 10 csapata vett részt. Köztük volt iskolánk csapata is a
KZB és Társai:

Mohos Hanna, Ötvös Zoltán, Tóth Bálint, Karvaly Kristóf,

Mihályi Máté, Fekete János, Szabó Zoltán, Szabó Zalán

Robotfutam: 2. hely
Innovációs projekt: 3. hely
Robotkonstrukció: 3. hely
Alapérték: 1. hely
Összetett: 2. hely, amivel bejutottunk a budapesti országos döntőbe!
Gratulálunk a csapatnak!

 

2024.01.25.

 

Kazinczy „Szép magyar beszéd” verseny 2024 - FELSŐ TAGOZAT
A Mészáros Károly Városi Könyvtár szervezésében mai napon került megrendezésre a Kazinczy Ferencről elnevezett "Szép magyar beszéd" verseny felső tagozatos tanulók részére, amelynek célja az anyanyelvi nevelés és a beszédkultúra fejlesztése.
A tanulók két korcsoportban indultak: a zsűri külön-külön értékelte az 5-6. és a 7-8. évfolyamosok teljesítményét.
Mindkét korosztálynak egy kötelező, központilag kapott szöveget kellett értően tolmácsolnia. A felkészülésre egy-egy tanulónak néhány perc állt a rendelkezésére.
A versenyen indulók közül mindenki magas színvonalon teljesített, mindannyiuknak szívből gratulálunk!
Eredmények:
5-6. évfolyam: II. Fehérvári Gergő 6. a
7-8. évfolyam: II. Dalanics Réka 8. a
Köszönjük a felkészítő pedagógusok áldozatos munkáját!
 

 

2024.01.15.

 

Örömmel olvastuk, hogy a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány által szervezett Megyei Matematikaverseny döntőjébe jutott 5 tanulónk: Gergely Dénes (3.o.), Sebestyén Patrik és Verdes Mihály Sándor (4.o.), illetve Bocz Nóra és Lukács Dániel Demeter (6.o.).

Szívből gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!

 

2023.12.15.

 

A Zrínyi Matematikaversenyen a 2. fordulóba jutott tanulóink:

2.osztály:

Orbán Zente

Prepuk Tamás

Verdes Miklós András

3.osztály:

Gergely Dénes

4.osztály:

Koszta Ágnes

Sebestyén Patrik

Verdes Mihály Sándor

5.osztály:

Fábián Gergely

Kujbus Dóra

Rácz Mirabella

Radics Ádám Zsolt

6.osztály:

Bocz Nóra

Kranyik Gergő

Lukács Dániel Demeter

Mészáros Ádám

Nagy Benedek

Szakál Zsófia

8.osztály:

Ötvös Zoltán

GRATULÁLUNK!

 

2023.12.11.

 

„… a szívekben legyen karácsony!”

Az ünnepvárás napjaiban idén is megtartottuk az adventi versmondó versenyt. Harminckét felsős tanuló szavalata varázsolta ide annak az egykori napnak az eseményeit, a ma emberének gondolatait a karácsonyi csodáról, a karácsony semmihez sem fogható hangulatát.

A legjobbak csütörtök délután a városi versenyen is bizonyíthatnak.

5-6. évfolyam:

1.Bocz Nóra 6.a

2.Bocz Gabriella 6.a

3.Szabó Zalán 6.a

  Oláh Tamás 5.b

7-8. évfolyam:

1.Kranyik Lizett 8.a

2.Bodnár Noémi 8.b

3.Tóth Panna 7.b

Továbbjutók még: Gacsó Sándor,  Kiss Marcell, Szabó Lehel Nándor, Pozsonyi Panna 5.a, Tóth Krisztina Dorka 5.b, Kaskötő  Jázmin Anna, Szabó Loretta, Veres Fanni 6.a, Kovács Dániel 7.a

Gratulálunk diákjainknak, és köszönjük a munkáját Benczéné Mátyási Katalin, Nyustiné Nagy Mariann és Boczné Orosz Nóra felkészítő tanárnőknek.

 

2023.11.23.

A Dugonics András Matematikaverseny 1. fordulójában kiemelkedően teljesített és a középdöntőbe jutott:

4.o.:     Verdes Mihály Sándor

            Sebestyén Patrik

            Szűcs Róbert

            Zsadányi Bence

            Barna Bence

            Nagy Miklós

            Kovács Máté

            Szakál Ottó

            Simon Sára

            Balogh Boglárka

            Szőke Hunor Mátyás

5.o.:     Racskó Beáta

            Fábián Gergely

6.o.:     Kranyik Gergő

            Mihályi Máté

            Bocz Nóra

            Bocz Gabriella

            Mészáros Ádám

            Nagy Benedek

            Fehérvári Gergő

            Horváth Ádám

            Tóth Gergely

            Lukács Dániel Demeter

            Mohos Hanna

7.o.:     Sónyák Tamás

8.o.:     Ötvös Zoltán

GRATULÁLUNK!

 

2023.11.20.

Tanulóink ebben a hónapban két rangos szavalóversenyen vettek részt, melyeken öregbítették intézményünk hírnevét.

 

November 15-én a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola néhány év kihagyás után ismét megrendezte a Görög nap keretében regionális szavalóversenyét, amelyen iskolánkból öt tanuló is képviseltette magát: Fazekas Hanna, Szabó Lehel Nándor, Szabó Zalán, Kompár Dóra, Kranyik Lizett.

 

A szavalóversenyen három különböző korcsoportban mutathatták meg tehetségüket a tanulók. Mindannyian a magyar irodalomból választott tájleíró költeménnyel készültek. A tájvers egy különleges módja annak, hogy a költészet által közelebb kerüljünk a természethez és megéljük annak varázsát. Lenyűgöző szavalatokat hallhattunk, ezért a zsűritagokra igen nehéz feladat hárult az eredmények meghozatalakor.

 

Kiosztott helyezések:

3-4. osztályos korcsoport: Fazekas Hanna (4. a) I. hely

5-6. osztályos korcsoport: Szabó Zalán (6. a) I. hely

Szabó Lehel Nándor (5. a) III. hely 

7-8. osztályos korcsoport: Kranyik Lizett (8. a) II. hely

Felkészítő pedagógusok: Benczéné Mátyási Katalin, Boczné Orosz Nóra, Kárándiné Gurbán Edit, Nyustiné Nagy Mariann

Gratulálunk minden tanulónak, a felkészítő tanáraiknak és a szüleiknek is!

 

 

November 17-én került megrendezésre a több mint tíz éves múlttal bíró - a Fehérbot Alapítvány és a Gábor József Kulturális Alapítvány által támogatott – „VERSVARÁZS” című versmondó találkozó, amelyre a középiskolák és általános iskolák felső tagozatos diákjait várták. Az eseménynek az idei évben is a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium díszterme adott helyet.

A hajdúnánási és a hajdúdorogi tanulók mindannyian két verset adtak elő a vakság és látásvesztés témaköréből, így is tisztelegve a látássérült zeneszerző, költő, gyógypedagógus Gábor József emléke előtt. A találkozó megálmodóinak szándéka, hogy felkeltsék a látók érdeklődését a vak és látássérült írók, költők műveire.

 

Az iskolánkat képviselő diákok: Szabó Loretta (6. a), Kovács Dániel János (7. a), Fodor Hanna (7. a), Bodnár Noémi (8. a), Dalanics Réka (8. a), Kranyik Lizett (8. a).

Méltán lehetünk büszkék a diákjainkra, hiszen többen is nagyon szép eredményt értek el:

7-8. évfolyam:

Kranyik Lizett (8. a) II. hely

Bodnár Noémi (8. a) különdíj

Felkészítő pedagógusok: Benczéné Mátyási Katalin, Boczné Orosz Nóra és Nyustiné Nagy Mariann

Szívből gratulálunk a versmondó diákoknak, az őket felkészítő tanáraiknak és a szüleiknek is!

 

2023.11.16.

Iskolánk tanulói is részt vettek a Mészáros Károly Városi Könyvtárban rendezett környezetvédelmi vetélkedőn. A feladatok között volt totó, szelektív hulladékgyűjtés, környezetkímélő vízhasználat és a cukorbetegség világnapja alkalmából készítendő plakát is. Nagyon szép helyezéseket értek el!

3.évfolyam:

I.hely: Kurczina Lilla, Orosz Boglárka, Szabó Adél 3.b

II.hely:Gergely Dénes, Kökényesi Gréta, Somogyi Iván Nándor 3.a

4.évfolyam:

II.hely: Göndör Máté János, Kurczina Hanna, Nagy Miklós 4.c

III.hely: Balogh Boglárka, Szakál Ottó, Verdes Mihály Sándor  4.b

Felső tagozat:

I.hely: Bocz Nóra, Bocz Gabriella, Szakál Zsófia

Gratulálunk minden kedves versenyzőnek! Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!

 


 

2023.10.20.

A legjobbak közt a negyedikeseink A Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulója 31 tanulónknak adott péntek délutáni elfoglaltságot.

A csapatok nagy lelkesedéssel fogtak az érdekes, bár sok esetben igen gondolkodtató feladatokhoz. Minden csapatunkra büszkék vagyunk, közülük kiemelten is a negyedikeseinkre, akik megyei VI. helyzésükkel díjazottak lettek.

Szívből gratulálunk Fekete Tamás, Koszta Ágnes, Sebestyén Patrik és Verdes Mihály tanulóinknak és az őket szívvel-lélekkel felkészítő Dalanicsné Molnár Judit tanánőnek!

2023.10.20.

Idén is részt vettünk a körzeti és megyei mezei futóversenyen. Összeségében elégedettek vagyunk az eredményekkel. Sikerült az országos döntőbe jutni, méghozzá Szakáll Zsombor IV. korcsoportos diákunknak. Nem maradhatott el az Európai Diáksport nap sem, ahol reggeli tornával kezdtünk és a skate parkba kerékpároztunk, rollereztünk és futottunk ki a diákok egy részével. A szabadban biciklis akadálypálya, labdarúgás és frizbi várta a mozogni vágyó fiatalokat. A kisebbek játékos feladatokkal találtak örömöt a mozgásban. Első alkalommal vettünk részt a „Görög Kupán” Miskolcon a II. korcsoportos gyerekekkel. Hatalmas küzdelemben a 3. helyet sikerült elérni csapatunknak.

Gratulálunk mindenkinek!

Kalaposné Seres Emese

testnevelő tanár

     

2023.10.10.

Ma rendezték meg a Görög Demeter vetélkedőt. 5 csapattal indultunk a 6.évfolyamról. Elhoztuk az első, második helyet.

I. Fejérvári Gergő, Tóth Gergely, Nagy Benedek (6.a)

II. Kranyik Gergő, Orosz Ádám, Mihályi Máté (6.b)

      

 

 

2023.10.09.

A Magyar Kézilabda Szövetség Komplex Tehetség Programja

 

A Magyar Kézilabda Szövetség Komplex Tehetség Programja 2023 – 2024. évadtól, kétlépcsős válogatási folyamatot indít el. Ebben a szezonban a 2011. évben született, igazolt, játékengedéllyel rendelkező gyerekek számára.

Az előző szezon utolsó két fordulójában játékos-megfigyelő, valamint a nevelő egyesület által szeptember 2- án tartott bemutató edzésén Zsiga Gyula (MKSZ utánpótlás fejlesztési igazgatója) által 9 gyerek került kiválasztásra a 14 fős keretből! Ez a magas szám szinte egyedülálló! Az edző, a gyerekek és szülők számára is hatalmas elismerés és büszkeség! A 9 gyerekből 7 fő vehet részt ebben az évben, hisz 3 gyerek 2012- es születésű.

A kiválasztott gyerekek

Tóth Gergely, Orosz László, Nagy Benedek 6.a

Mihályi Máté , Szabó Zoltán, Szabó Zalán  6.b

Domokos Balázs 7.d

Ezen kívül Sári Ádám, Molnár Zsombor, akik másik intézmény tanuló

I.lépcső 2023.10.01. Debrecen Kézilabdás Ötpróba verseny, amelynek összetett győztesei elnyerik a Cséfay Sándor Kupát. Az összesített eredmények alapján a legjobb eredményt elérő 60 lány és 60 fiú  sportoló kerülhet be a második lépcsős Komplex Tehetség Program válogatójára. Az első lépcsős feladatok főleg az atletikus képességekre épülnek: 20 m futást, 300 m futást, 2000 m futást, fekvőtámasz és helyből távolugrás.

Eredményhirdetés később várható!

Szép volt fiúk!

                                                                                                                             Matekos sikereink

A Kalmár László Matematikaverseny megyei fordulója alapján meghívást kapott a kétfordulós budapesti döntőre Verdes Mihály (3.b), Sebestyén Patrik (3.a) és Lukács Kristóf Pál (6.a).

A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt közel 100 országban rendezik meg, a magyarországi versenyen közel 30 000 tanuló indult. Iskolánkban is lelkesen oldották meg a tanulók az érdekesebbnél érdekesebb feladatokat. 2 diákunk meghívást kapott az országos díjkiosztóra is, melyet Budapesten, az ELTE TTK Bolyai termében tartottak. Verdes Mihály 3.b-s tanuló megyei 1. és országos 13. helyen, míg Lukács Kristóf Pál (6.a) megyei 1. és országos 8. helyen végzett. Nagyon örülünk, hogy öregbíthették iskolánk hírnevét.

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny évről évre a legtöbb versenyzőt tudhatja magáénak, határainkon kívül és belül. A megyei eredményhirdetésen iskolánk bizonyult a 2. legjobbnak a 3. és a 6. évfolyamon. Díjazottak: Koszta Ágnes 3.b, Sebestyén Patrik 3.a, Verdes Mihály 3.b, Csáki Gréta 6.b, Lukács Kristóf Pál 6.a és Molnár Bence 6.a osztályos tanulók. Külön örültünk, hogy kiemelkedő felkészítő munkájáért Dalanicsné Molnár Judit és Petrusné Simicskó Julianna tanárnők is díjazásban részesültek. Egyéniben idén iskolánk adta Hajdú-Bihar vármegye két évfolyamán is a legjobb eredményt, így április 22-én a döntőn is duplán képviseltük a Szent Bazilt. Mindkét tanulónkat behívták a döntő díjkiosztójára is: Verdes Mihály (3.b) 8. helyezett lett, Lukács Kristóf Pál (6.a) a 12. legjobb pontszámot szerezte meg.

A Mozaik Tanulmányi Verseny döntőjében matematikából Lukács Kristóf Pál (6.a) az országos 3. helyen végzett.

Szívből gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak!

Egy nagyszerű rendezvény részesei voltunk!

2023. április 18-án első ízben került megrendezésre az Oltalom Nap Újfehértón az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola szervezésében. A verseny keretében több tantárgyban is összemérhették tudásukat a diákok. 

Mi angol nyelvből 3 csapattal versenyeztünk 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportban, szavalóink ugyanezen korosztályban 2-2 fővel képviselték iskolánkat. Angolosaink mindkét szinten első helyezést értek el, egy csapat pedig a harmadik helyen végzett. 1.helyezettek 5-6. évfolyamon: Lukács Levente  Kristóf, Molnár Bence, Oláh Bálint; 7-8. évfolyamon: Dalanics Réka, Kozák Levente, Lukács Lilla Mária. 3. helyezett csapat az első korcsoportban: Fehérvári Gergő, Mosolygó Imre, Vastag Ádám.

Szavalóink: Szabó Zalán(5.a), Vasvári Vajk(6.a), Kranyik Lizett(7.a) és Fehérvári Lili(8.a) is nagyon szép teljesítményt nyújtottak. Két tanulónk helyezést is ért el: Zalán az 5-6. osztályosok között 3. helyen végzett, Lizett pedig a “nagyok”-nál az 1. helyet érdemelte ki. 

Ezen a fórumon is minden kedves versenyzőnknek szívből gratulálunk!

    A büszke felkészítők

 2023.március 25-én Piliscsabán került sor a Dugonics András Matematikaverseny döntőjére. Iskolánkat 2 tanuló is képviselte:

Lukács Lilla Mária (8.b) az országos 5. helyen, Lukács Kristóf Pál (6.a) nagy pontszámfölénnyel az országos 1. helyen végzett.

Szívből gratulálunk!

  

Kis nyelvészek

Március 16-án iskolai anyanyelvi versenyen vehettek részt  3. és 4. évfolyamos diákjaink. Tizenhat 3. osztályos és huszonhárom 4. osztályos tanuló mérettette meg magát ezen a napon. A feladatlap kitöltéséhez gazdag szókincsre, nyelvtani és helyesírási ismeretekre, logikus gondolkodásra volt szükség. Az eredményeket látva elmondhatjuk, hogy sok tehetséges kis nyelvész jár intézményünkbe. A helyezettek névsora:

3. évfolyam

1.Verdes Mihály

2.Kurczina Hanna

3.Kovács Máté

4. évfolyam

1.Rácz Mirabella

2.Sári Ádám, Radics Ádám

3.Kujbus Dóra, Magi Ábel

A diákönkormányzat jóvoltából minden versenyző kapott egy kis édességet, a legjobbakat oklevéllel is jutalmaztuk.                                                  

                                                                                                                                                                                              A szervezők

 

Liturgikusének-verseny 2023

Szombaton került megrendezésre az elődöntő, melyen 22 gyerekkel vettünk részt iskolánkból. Mindhárom korcsoportra nagyon büszkék vagyunk, hiszen bátran kiálltak és gyönyörűen elénekelték ezeket a liturgikus énekeket, melynek meg is lett az eredménye, hiszen a Daloló angyalkák ARANY minősítéssel a Hangocskák EZÜST minősítéssel, egyéniben pedig Simon Kristóf szintén ARANY minősítéssel, bejutottak az országos döntőbe.

Daloló angyalkák csoport tagjai: Balogh Boglárka, Gulyás Hanna, Koszta Ágnes, Simon Sára

Hangocskák csoport tagjai: Dalanics Réka, Kranyik Lizett, Mészáros Anikó, Papp Natália

Felkészítő tanárok: Kissné Dalanics Ildikó, Kruppa Kirill Imre

A Zrínyi Ilona Matematikaverseny 2. fordulójába szép számmal jutottak be diákjaink (bár sajnos nem mindenki tudott rajta részt venni). A sikeres versenyzés eredményeként iskolánkból Koszta Ágnes 3.b, Sebestyén Patrik 3.a, Verdes Mihály 3.b, Csáki Gréta 6.b, Lukács Kristóf Pál 6.a és Molnár Bence 6.a osztályos tanulóink meghívást kaptak a megyei díjkiosztóra. Külön örülünk, hogy kiemelkedő felkészítő munkájáért Dalanicsné Molnár Judit és Petrusné Simicskó Julianna tanárnők is díjazásban részesülnek. Szívből gratulálunk!

VÁRÉPÍTŐ VERSENY

1.Orosz Ádám 5.b

2.Kaskötő Jázmin 5.a

3.Mészáros Ádám 5.a

Külön díjazott: Szabó László 5. a

Gratulálunk a verseny minden resztvevőjének!

 

Petőfi 200

A Mészáros Károly Városi Könyvtár versmondó versennyel tisztelgett lánglelkű költőnk emléke előtt. A helyi iskolák legtehetségesebb diákjaikat vonultatták fel. A hozzáértő zsűri tagjai előtt tizenhat tanulónk adta elő a már jól ismert, vagy éppen most felfedezett Petőfi-költeményeket.

Eredmények:

Az 5-6. évfolyamon 2. helyezett: Szabó Zalán és 3. helyezett Mohos Hanna 5.a osztályos tanulónk.

Felkészítő tanáruk Benczéné Mátyási Katalin.

A 7-8. évfolyamosok közül 1. helyezett Szőke Barbara Viktória és 2. helyezett Fehérvári Lili 8.a osztályos diákunk lett.

Felkészítő tanáruk Nyustiné Nagy Mariann.

Szívből gratulálunk!

 

SZAVALÓVERSENY

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából megrendeztük az alsó tagozatos gyerekek körében az iskolai szavalóversenyt. 58 tanuló örvendeztetett meg bennünket versmondásával! Nehéz dolga volt a zsűrinek, hogy kiválassza a legügyesebbeket.

1.osztály

1.helyezett:

Oláh Szabolcs 1.a, Szojka Zsófia 1.b

2.helyezett:

Szücs Vivien 1.a, Simon Eliza 1.b

3.helyezett:

Orosz Bella 1.a, Verdes Miklós András 1.b

2.oztály

1.helyezett :

Szabó Zente Hunor 2.a, Szilágyi Zselyke 2.a

2.helyezett:

Kurczina Lilla 2.b, Somogyi Mira 2.a

3.helyezett:

Cserepes Zsófi 2.a, Gacsó Orsolya 2.a

3.osztály

1.helyezett

Balogh Boglárka 3.b, Nagy Miklós 3.c

2.helyezett:

Fazekas Hanna 3.a, Zsadányi Bence 3.a

3.helyezett:

Sorosi Petra 3.a, Kurczina Hanna 3.c

4.osztály

1.helyezett:

Kujbus Dóra 4.b, Rácz Mirabella 4.b

2.helyezett:

Kapás István 4.a, Veres Réka 4.b

3.helyezett

Szabó Lehel Nándor 4.a, Oláh Tamás 4.b

GRATULÁLUNK!!!

 

Szent Bazilos siker!

A Bolyai Matematika Csapatversenyen iskolánkból 4 csapat is bekerült a megyei legjobb 10 közé.

Egyik hatodikos csapatunk Anga Attila, Fodor Tamás, Lukács Kristóf Pál, Vasvári János Vajk a 10. helyen,

egy nyolcadikos csapatunk Fehérvári Lili Fodor Miklós Kollár Miléna Urgyán Milán. a 8. helyen végzett.

Díjazott, megyei 5. helyezett lett a harmadikos Koszta Ágnes, Simon Lilien, Szakál Ottó és Verdes Mihály csapata.

Megyei 2. helyen végzett és ezzel a Kárpát-medencei döntőbe jutott Kaskötő Eszter (8.b), Lukács Lilla Mária (8.b), Orosz Bettina (8.b) és Szőke Barbara Viktória (8.a)!

Felkészítő tanárok: Dalanicsné Molnár Judit, Lukácsné Márku Ágnes, Petrusné Simicskó Julianna

Hatalmas gratuláció a gyerekeknek és felkészítő tanáraiknak!!

Hírek

Asztali nézet